Eljött az idő

Malmaim lassan őrölnek, így az elhatározást követően tíz év kellett, mire nekimerészkedtem a blogírásnak. Nagyjából ennyi ideje határoztam úgy, hogy - későbbi újságíró karrieremet elősegítendő - nekiállok pötyögni olyan témákról, melyek a saját személyes fókuszomtól távol állnak, és csak megfelelő mennyiségű előzetes művelődés után tudnék írkálni róluk. Nem véletlen a hosszas huzavona, kamaszkorom utáni éveimben ugyanis annyi - többnyire rossz - változás történt az életemben, melyek teljes egészében eltérítettek korábbi határozott céljaimtól, hogy olyan mederbe tereljenek, amelyből önerőből szinte lehetetlen kimászni, és amely olyasféle bűzös savval teli, mely kíméletlenül kimarja a csapdájába szorult emberből a kreativitást, a kihívások keresését, sőt még a puszta életkedvet is.

Sok szeretettel üdvözlök mindenkit a Radioactive Blog-on. Ez a blog a továbbiakban az én személyes játszóterem lesz, ugyanakkor nem kívánom a tisztelt közönséget pusztán a saját életemben történt magaszttalan eseményekkel untatni. Ez a blog inkább egyféle terápia, amolyan útkeresés, jobban mondva kiútkeresés. Felfedeztem, hogy írásban összehasonlíthatatlanul jobban ki tudom fejezni magamat, mint szóban, és ez mindenképp arra bátorított, hogy a több éves kényszerszünet után ismét nekiálljak írogatni. Az utolsó, meglehetősen nagy dózisú üzemanyagot biztosító löketet a Férfihang - elsősorban női - kommentelői adták, akiknek számomra hihetetlen módon nagyon tetszenek az írásaim, holott a Férfihang részére küldött cikkeimben sokszor olyan társadalmi problémákról esik szó, melyet a nők nagy része saját magukra nézve akár offenzívnek is tarthat. A Férfihang közössége mellett szeretném még virtuális köszönetemet nyújtani Puzsér Róbertnek, akit szakmai szempontból példaképemnek tekintek, barátaival közösen tartott előadásai, rádióműsorai és tévés szereplései rengeteg filozófiai és társadalmi kérdéssel kapcsolatban igencsak felnyitották a szemem, az pedig mérhetetlenül jól esett, mikor Puzsér egyik előadásuk alkalmával egy általam írt Férfihang-os cikkből idézett több bekezdésnyi szöveget.

A bemutatkozás számomra mindig egyfajta tortúra, nem tudom sohasem, hogy dicsekvésből, vagy inkább panaszkodásból számoljak be korábbi életemről, amikor még szemlátomást minden rendben volt, azonban a felszín alatt már elkezdődtek azok a folyamatok, melyek a későbbi években személyes válságaimat okozták. Maradjunk annyiban, hogy mindenféle érzelmi felhang nélkül értekezek a puszta tényekről.

Dani vagyok, egy prolibirodalomból kinőtt felső középosztálybeli család sarja. Szüleim azon újgazdagok életpályáját futották be, akik mentalitásukban továbbra is prolik maradtak: jónéhány év dőzsölés, a szomszédokkal való rivalizálás és az anyagi javak, valamint hitelek halmozása után most ülhetek a család romjain, örökségem egy rakás tartozás. A ház, ahol felnőttem, a múlté, és akaratom ellenére visszakerültem abba a proli közegbe, mely elől éveken át hiába próbáltam menekülni.

Fiatalságom okán nyilván a fent említett válságból eleinte semmit nem érzékeltem, anyámmal való mérgező viszonyom ellenére tettem a dolgom, és a dolgom mindig az volt, amit én akartam. Így lettem 16 éves koromra minden idők egyik legfiatalabb videójáték-újságírója, 5 év alatt mintegy féltucatnyi online és 2 nyomtatott játéklapba publikáltam. Ugyanekkor belekóstoltam a játékfejlesztésbe is, ahol mintegy 2 éven át a világ akkoriban legnagyobbjának számító freeware FPS projectet menedzseltem - mindez sajnos már meghaladta a képességeimet, de a szerzett tapasztalatot senki nem veheti el. Kicsivel később már DJ pályában gondolkoztam, mely területen szintén elértem kisebb sikereket - többek között egy százezres hallgatottságú remix és egy svéd FM rádión sugárzott mix fűződik a nevemhez -, majd jött a pályaválasztás, és vele együtt a dögvész.

Az a fajta ritka példány vagyok, akinek - határozott céljai ellenére - mindig mások mondták meg, mit tegyen, és ez ellen a terror ellen lehetetlenség is volt védekezni, hiszen előbb fiatalkorom okán, majd utóbb egyetemi tanulmányaim végzése következtében bekövetkezett anyagi kiszolgáltatottságom miatt nem magam rendelkeztem az életemmel. A 2007 óta elmúlt és felelsegesen elpazarolt 8 év pontosan erről szólt nálam, hogy a hülye - kizárólag anyagi értelemben vett privilégiumait felhasználva - uralkodik az okosabb felett. Így történt, hogy szülői terror hatására 4 éven át voltam kénytelen szenvedni egy olyan egyetemi képzésen, amiről számomra két hónap után nyilvánvalóvá vált, hogy soha nem fogom tudni elvégezni, majd miután nagy nehezen sikerült otthagynom, és új képzésre átiratkoznom, egyik nagyon okos ismerősöm bebukott üzletét követően megmaradt kevés pénzemtől is megfosztott. Ami ezután jött, az maga volt a földi pokol.

Eddigre a szüleim által összesáfárkodott vagyonból semmi nem maradt, keletkezett viszont egy pályakezdő fiatal szakma és diploma nélkül, aki mindenhez túlképzett a szülővárosában, amihez meg nem, arról papírja nincs. Így vagyok most már közel két éve, túlesve egy identitásválságon, egy klinikai depresszión, és a teljes kiábránduláson a munkaerőpiacból. Jelenleg valamilyen oknál fogva keletkezett elegendő energiám ahhoz, hogy újból összerakjak magamnak egy életet a semmiből, és a puzzle-nek nyilvánvalóan az anyagi függetlenségem elérésének darabkájával kell kezdődnie, hiszen ennek hiánya okozta totális megsemmisülésemet a megelőző években.

Időközben már a diploma megszerzése is elérhető közelségbe került, ugyanis a korábban végzett ELTE proginf-fel ellentétben a Corvinusos gazdinfó teljesíthető, és rendkívül hasznos, azonnal alkalmazható tudást biztosít, csak éppenséggel nem programozás területen. Mégis, a gazdaságinformatikus képzést az ELTE proginf-fel ellentétben magam választottam, senkinek nem engedtem beleszólást, mindenki lehurrogott, hogy a gazdinfó a programozással ellentétben mit sem ér a munkaerőpiacon. Csakhogy én soha többet nem kívánok visszatérni az elfuserált munkaerőpiacra, hanem végre olyan tevékenységet végeznék, ami eredeti célom is volt: vállalkozni szeretnék, kreatív alkotómunkát végezni, egyedi - az informatika segítségével véghezvitt - művészi és technikai megoldásokat kitalálni. És ezért telitalálat számomra a gazdaságinformatikus képzés, mert pontosan azt tanítják ott, amire számítottam, és amire szükségem van. Szüleim terrorjával ellentétben a saját választásom gyümölcsözőnek bizonyult. Bizony van sok probléma ezzel a képzéssel - és sajnos legtöbb esetben az oktatás színvonalával -, de még így is sokkal hasznosabb, mint a teljesíthetetlen és munkaerőpiacon is alapesetben használhatatlan programozó képzés.

Egyelőre ennyit a múltamról és az eddigi életemről, hiszen - nem győzöm nyomatékosítani - ez a blog nem a saját sirámaimról fog szólni. Ugyanakkor a fenti kis élettörténetet muszáj volt idekanyarintanom, hogy aki a további bejegyzéseim háttértörténetére kíváncsi, az fellelje és érthesse azokat a körülményeket, amelyek alatt a bejegyzések készültek.

Egészen 1-2 évvel ezelőttig szilárdan hittem, hogy problémáimmal teljesen egyedül vagyok, hogy senki más nincs a világon, aki ennyire elfuserált és szerencsétlen volna, mint jómagam. Ezért az elmúlt két év részemről a munkaerőpiacnak való megfelelés helyett azzal telt, hogy válaszokat találjak, hogy megismerjem saját magamat, és ami a legfontosabb, a többi embert, akik legnagyobbrészt a magamba fordulásom ideje alatt leginkább a kis szelfibirodalmuk felvirágoztatásával, illetve kajafotózással voltak elfoglalva.

Két éven át túrtam az internetet, egyrészt vállalkozói mentalitást és minden kapcsolódó ismeretet felkutatva, másrészt a világ megértésén fáradozva. És az az igazság, hogy mégha az abszolút igazságot jelképező Szent Grál felfedezése nem is sikerült, rengeteg mindenre rájöttem. És szinte minden problematikus kérdésre ott a válasz az interneten. Tele van a net olyan fórumokkal, olykor akár többszázezres taglétszámmal is, akik az élet valamely területén problémákkal küzdenek, legyen az anyagi értelemben vett nélkülözés, mérgező szülők nehéz hagyatéka, nehézségek a csajozásban, vagy éppen a munkanélküliség kíméletlen ökle, és sokmindenre létezik megoldás, vagy legalábbis átmeneti módszer, ami a problémák súlyának részét vagy egészét leveheti vállunkról.

Miért nem tud mégsem minden szerencsétlen ember alakítani önmaga sorsán? Nos, egyrészt a felfedezéshez szükséges kíváncsiság és intelligencia hiánya már eleve megakadályozhatja, hogy esetleg szenvedéseink okának gyökerét megkísérelhessük felkutatni. A neten való alapos és releváns keresgéléshez ugyanis a régebbi időkban nonpluszultrának számító műveltség helyett némi intelligencia kell, ami ugyan valamelyest fejleszthető, mégis elmondhatjuk, hogy huszonéves korra már nehezen lesz több. De nem csak az intelligencia hiánya lehet hátráltató tényező, a legtöbb ember a manipuláló hatásoknak egyszerűen nem tud ellenállni. A reklámok azt mondják, ha boldogtalan vagy, biztos nem fogyasztasz eleget. Fogyassz, hiszen az neked is jár! Ha nélkülözésben élsz, ott van számodra a gyorskölcsön, amivel mindössze 150% THM árán azonnal megveheted magadnak a boldogságot. Akit a reklámok sem képesek rabigába hajtani, azokat akár a saját családjuk is megfoszthatja a normális élet lehetőségétől, ehhez elegendő, ha az anya nárcisztikus pszichopata, vagy a családfő részeges, erőszakos bunkó. A fenti három példán felül is milliónyi módja van annak, hogy az ember egy szerencsétlen csődtömeggé váljon. Amit viszont nagyon kevesen tudnak, hogy minden válságból van kiút! És ez az, amit a tisztelt reklámszakemberek, terapeuták vagy családtagok nem akarnak tudatni veled, hiszen ha megszűnne a zsarnok fél uralma az egyén felett, az a terápia létjogosultságának is véget vetne. Kinek lehetne felírni antidepresszánst, ha mindenki a saját lehetőségeihez mérten boldogságban élne?

Ezekben az emberekben, akik bár egyenként összeadva őket gigantikus tömegeket alkotnak az anonim fórumokon, egy valami közös: mindannyian roppant mód magányosak valamilyen téren, egyszerűen nem kapták meg azt a minimális fundamentumot sem az életükhöz, aminek márpedig magától értetődőnek kell lennie. Úgy állnak rajthoz a huszonéves korukra könyörtelenül rájuk kényszerített verseny kapujában, mintha a paralimpiai kerekesszékeseket állítanánk a világbajnok futók mellé a valódi olimpián. Ezek az emberek talán örök életükre magukra vannak utalva a problémáikkal, hiszen a végletekig felfokozott individualizmus korát éljük, ahol már mikroközösségi szinten is az erősebb kutya baszik elv érvényesül a közös erővel véghezvitt célok ellenében.

A sikertelen emberek lettek a XXI. század leprás, pestises betegei, akiket minden jóérzésű embernek kerülnie kell. A motivációs lózunggyűjtemények tele vannak ilyen tanácsokkal, hogy szakítsunk meg minden kapcsolatot a sikertelen, panaszkodó emberekkel, mert lehúznak magukkal a mocsárba. Ezek az embertelen gyökerek csak azt felejtik el, hogy az igazán sikeres emberek sikerére nincs hatással a többi ember pillanatnyi lelkiállapota, mivel a legtöbb sikeres ember sikerélménye abból a képességből eredeztethető, hogy bármikor függetleníteni tudják magukat azoktól a külső körülményektől, melyek egy átlagembert keményen a padlóra küldenek. Továbbmenve, a sikeres ember sikere átragadhat és továbbterjedhet a sikertelenekre is, amennyiben nem zárja el magát a társadalomtól, a sikertelen emberek hada viszont csak egy gyűlölködő masszát eredményez, akiket lehet ideig-óráig ignorálni, de a végeredmény könnyedén olyan feszültségforrássá válhat, mely polgárháborúk kirobbantója lehet. És az Y-generáció nagyon dühös.

Az én generációm azért dühös, mert az előző nemzedékek elárulták a jövőnket. Elvesztek az értékteremtő munkahelyek, hazugságokkal etettek bennünket az önmegvalósításról, felélték a saját, valamint utánuk következő generációk számára épített jóléti államot. Felvérteztek bennünket egy akkora adag műveltséggel és tudással, amely sokkal hatalmasabb bármely megelőző generációnál, ám eme gigantikus ismerethalom gyakorlására már nincs semmi lehetőségünk. Azért nincs, mert a rettentő mennyiségű ismeret és műveltség mellé elfelejtettek bennünket megtanítani sok olyan dologra, mely a különböző írók, költők teljes életművének bemagolása mellett alsóbbrendű tudás, amely nélkül mégis elképzelhetetlen az egymás mellett létezés. A tudás öncélúvá vált, hasznossága legalábbis megkérdőjelezhető, ugyanakkor alapvető társas intelligenciával, szerető és támogató családi légkörrel (mely gyerekkorban létfontosságú!). életcélokkal már elfelejtettek bennünket táplálni, így aztán megszületett az a generáció, amely a világtörténelem során a legintelligensebbek és egyben a legéletképtelenebbek közé tartozik.

A fenti hosszas bevezetés nem véletlenül született, ugyanakkor célom egyáltalán nem írói készségeim kibontakoztatása - hiszen az már megvan -, hanem a boldogtalan és szégyenben élő tömegek számára megmutatni, hogy nincsenek egyedül, hogy igenis beszélni kell a problémákról, és rendkívül mélyre hatolva fel kell kutatni a gyökérokokat, nem pusztán tüneti kezelést nyújtani. Blogom tartalma legnagyobb részben a fent említett gigantikus mennyiségű problémának a feltárásából, diagnosztizálásából fog állni, esetenként kiegészítve fontos statisztikai mutatókkal és esettenulmányokkal, időnként könnyedebb témákkal is tűzdelve. Eme oldal elsődleges célja ugyan saját magam gyógykezelése az írói véna eszközein keresztül, küldetésem ugyanakkor túlmutat a puszta önfelfedezésen és saját élet felépítésén. Országszerte milliók élnek hatalmas szégyenérzetben, akik nem képesek saját életüket önerőből rendbe tenni, sőt, módszereik sem léteznek rá, mégis a társadalom megbélyegzi és kitaszítja magából a szerencsétleneket. Az én saját kutatásaim és megoldási lehetőségeim nyilván nem segíthetnek mindenkinek, jómagam a társadalom szemében súlytalan vagyok, tehát hatalmi pozícióm sincs a dolgok megváltoztatására, maximum adatokkal, véleményekkel, tanácsokkal tudok szolgálni. Az egyetlen, részemről bevethető fegyver az intelligenciám, és az a súlyos tapasztalat, hogy eddigi életem során anyagi értelemben már tartoztam a társadalom legfelső és legalsó 20%-ába is.

Ez a blog ugyanakkor egy általános célú oldal is lesz, tehát fenntartom magamnak a jogot arra, hogy arról írjak, amiről épp akarok, így időnként lesz szó a saját hobbiterületeimet érintő témákról is, mint zene, PC-s játékokról és informatikai témákról szóló cikkek, szakmai jellegű írások vagy akár idegen bolygók terraformálásának lehetősége. :)